A játékok időpontja és helyszíne:
2016. június 18.
Erzsébet Üdülőközpont és Tábor Zánka (hrsz.: 030/13)

A rendezvény fővédnöke:
Szarka Zsolt elnök – vezérigazgató

Rendezvény helyszínek:

 

————————


Tisztelt Körzeti Sportvezető!
Kedves Sportbarátom!

Tájékoztatlak, hogy a 2016-os riói olimpia életérzésére a magyar postások több tízezres nagy családját mi is szeretnénk ráhangolni, az önálló Magyar Posta fennállásának közelgő 2017. évi 150. évfordulóját egy emlékezetes sportversennyel felvezetni.

E céltól vezérelve a DPSE – KPSE közös szervezésében és lebonyolításában országos

Postás Háromkarikás Játékok

elnevezésű sporttalálkozót hirdetünk meg.

A rendezvény fővédnöke Szarka Zsolt úr, a Magyar Posta Zrt. elnök – vezérigazgatója.

Az esemény-döntő rendezvényeinek – időpontja és helyszíne: 2016 június 18., Erzsébet Üdülőközpont és Tábor, Zánka.

A Zánkán sorra kerülő Postás Háromkarikás Játékok mezőnye a nevezések, valamint az esetlegesen szükséges selejtezők alapján alakul ki véglegesen, a szervező bizottság által limitált keretszámokon belül megrendezésre kerülő versenyszámok:

  1. Kispályás labdarúgás női, férfi
  2. Strandröplabda vegyes összetételű csapatokkal
  3. Tollaslabda női, férfi
  4. Tenisz női, férfi
  5. Asztalitenisz női, férfi
  6. Sakk női, férfi
  7. Kerékpár ügyességi verseny
  8. Petanque vegyes összetételű 3 fős csapatokkal
  9. Úszás
  10. Sárkányhajó /Kelet – Közép – Nyugat 1-1 csapattal/
  11. Atlétika:
  • Futás – 200 m, 4×400 m, 3000 m ;
  • Súlylökés női, férfi

A versenyekre olyan postás dolgozók és postás nyugdíjasok nevezhetnek, akiknek az adott sportágban a 2016-os évben NB-s illetőleg OB-s bajnokságban nincs érvényes igazolásuk, illetve minősítésük. Egy versenyző több versenyszámba is nevezhet, de a verseny lebonyolításánál mindenki köteles a versenykiírásnak megfelelő időpontban megjelenni.

Utazás:
Kérjük, hogy az utazást a gazdaságosság maximális szem előtt tartásával szervezzétek meg. A rendező sportegyesületek csak a szervezett keretek közötti, autóbuszos utazás költségeit térítik. Közösségi, költségtakarékossági célból- rendkívüli esetben sor kerülhet gk. vagy menetrend szerinti járat igénybe vételére egyedi elbírálás alapján.

Étkezés:
A résztvevőknek ebédet biztosítunk. Egyéb étkezési igényének kielégítéséről mindenki saját maga gondoskodik.

Szállás:
A verseny napján – azaz június 18-án – szállás lehetősége annak korlátozott száma, valamint költségtakarékossági okok miatt elsősorban a távolabbi Kelet-magyarországi sportkörzeteket számára igényelhető. de korlátozott számban közelebbi körzetek is igényelhetnek. Az igények elbírálása egyedi mérlegelés tárgyát képezik.

A Zánkai Táborban az alábbi – különböző színvonalú és árfekvésű – szálláshelyek találhatók.
Az un. nyári épület 10 ágyas szobái (folyosón WC, zuhany) 2 000 Ft/fő, a központi épület 1-2-3 ágyas szobái (közös zuhany WC) 3 200 Ft/fő, a téli épület 6-8 ágyas szobái (vizesblokk a szobákban) 3 800 Ft/fő, a téli épület 2×2 ágyas szobái (vizesblokk a szobákban) 4 900 Ft/fő áron vehetők igénybe.
A fizetendő forgalmi adó (18 – 71 éves korig) 400 Ft/fő, ami a résztvevők költsége.
Az alacsonyabb árfekvésű szobákat a fiatalabb korosztálynak, kispályás és strandröplabda csapatoknak, az egyéb szálláshelyeket a komfortosabb szállást igénylő idősebbeknek, családosoknak ajánljuk.

A szállás költségekhez a z SE 2 000 Ft/fő összeggel hozzájárul. Az utazási- , étkezési költségekhez a KPSE – tagoknak kedvezmény jár.

Kérem, hogy a sportkörzet vezetők a nevezéseket, a csatolt Nevezési Lapon – 2016. április 15-ig – e-mailben a területi koordinátorok / Blaskó Margó (  ), Kalmár László (  ), Kiss Csaba (  ) / részére szíveskedjenek megküldeni. A Nevezési Lapok belső tartalmán változtatni tilos! A területi koordinátorok – akik egyben a szervező bizottság tagjai is – a Nevezési Lapokat Dulánszki Jenő részére szintén e-mail-ben (és másolatban nekem) küldjék meg.

Eredményes szervező munkát kívánok!

Szervező Bizottság nevében:

Üdvözlettel:

Kapaló András
KPSE elnök

———————————-

Eredménylista

[dg columns=”1″ attachment_pg=”false” descriptions=”false” paginate=”false” fancy=”true” limit=”1″ orderby=”name” ids=”1261″]