Eseménydús hónapot zártunk júliusban. 5-én Tiszakécskén, a területi sportnapunkon több mint háromszázan, július 18-19-20-án Győrben az LII. OPTTTT-n a KPSE csapatában közel másfél százan, majd a hónap utolsó szombatján, Dévaványán több mint másfél százan sportolhattak együtt Dél-Alföld postásai. Egyaránt otthon éreztük magunkat a tekecsarnokban, a focipályákon, a strandröplabda pályán, a strand medencéjében és még a Bakony vaddisznó csapásairól is megtaláltuk a cél felé vezető helyes utat, a legnehezebb helyzetekből is kisegítve egymást.

Dévaványa hagyományaihoz híven kitűnő vendéglátónak bizonyult július 26-án is, ahol ezúttal a megyék közti öregfiúk nagypályás focitorna mellett, strandröplabda és lengőteke versenyre, majd a finom ebédet követően fergeteges hangulatú vízi-zumbára került sor. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Valánszki Róbert Dévaványa város polgármestere, aki Illin József Békéscsaba 1 posta vezetőjének megnyitóját követően köszöntötte a rendezvény résztvevőit, valamint Kapaló András KPSE elnök és dr. Nemes Sándor a PSZ Szegedi TSZB titkára a MP. Zrt ÜT elnöke is.

Az öregfiúk focitornája az utóbbi évek, sőt évtizedek egyik legszínvonalasabb mérkőzését hozva 7 : 4-es Csongrád megyei sikerrel végződött, Bács-Kiskun és Békés megye egyesített csapata ellen. Folytatódott tehát Csongrád megye több mint egy évtizede tartó győzelmi sorozata, melyben a jó csapatjáték mellett nagy szerepe volt a kiváló egyéni teljesítményeknek is. Antal Ferenc legjobb mezőnyjátékos címet elnyerve karmesterként irányított 64 évesen is fáradhatatlanul, Dobsa Csaba csapata hét góljából négyet rúgott, míg Őze József bravúros védéseivel szinte biztosnak látszó ziccerekben is bravúrosan hárított elvitathatatlan érdemeket szerezve csapata győzelmében, kiérdemelve a legjobb kapusnak járó díjat / mindhárman hódmezővásárhelyiek /. Mindehhez csak annyit tennék hozzá, hogy immár három évtizede a csapat tagjaként, és vásárhelyiként ebben a csapatban, ilyen jó játékerőt képviselő és sportszerű ellenféllel szemben rendkívül megtisztelő érzés volt pályára lépni. A strandröplabda két dél-alföldi fellegvárának Dévaványának és Békéscsabának harcából ezúttal a hazaiak kerültek ki győztesen még szettet sem veszítettek ezen a napon. A két pályán zajló körmérkőzés sorozat végeredménye : 1, Dévaványa I. 2, Békéscsaba II. 3, Dévaványa II. 4, „Fantasztikus 4-es Cibakháza” 5, Békéscsaba I 6, Miskolc. A lengőteke verseny 30 indulója közül a hazaiak végeztek a dobogó első három fokán sorrendben : első Kovács Attila, második Horváth Zsigmond és a harmadik Diós Benedek, de jól szerepeltek Szegvár, Miskolc és Debrecen versenyzői is. A versenyeket lezáró eredményhirdetés, és a finom ebéd után kellően megalapozott jó hangulat, a fél kettőkor induló vízi-zumbával érte el a csúcspontját, amikor a medencét zsúfolásig megtöltő résztvevők három csinos lány irányítása mellett a júliusi kánikulában lehető legkellemesebb környezetben és közegben vérpezsdítő ritmusokra hódolhattak a medencéből megítélve mindenképpen leglátványosabb sportnak.

Köszönjük vendéglátóinknak Illin József Békéscsaba 1 posta vezetőjének valamint Horváth László és Kovács Zsolt szervezőknek új kezdeményezésünk a „Ványa la’ zumba” vendéglátói támogatását, valamint Valánszki Róbert polgármester úrnak hogy megtisztelte jelenlétével rendezvényünket és Dévaványa város történetéről szóló értékes helytörténeti könyvek adományozásával gyarapította a díjakat.

Kalmár László
KPSE területi elnökhelyettes