A PSE Kelet-magyarországi egyesülete szervezésében május 15-én kirándulást szervezett az Igazgatósági, Funkcionális szervezek és Debrecen 1 posta PSE tagjai részére Mátra-Bátra címmel. Közel 60 fő vágott neki a tervezett 10 km-es távnak ami részben módosult (+8 km-rel) mert a buszunk nem tudott a tervezett indulási pontra behajtani. Szép időben indultunk el, de később olyan esőt kaptunk, hogy teljesen átáztunk, de a csapatot nem lehetett eltántorítani a kitűzött cél (Disznó-kő) elérésében. Az esőben megtett 14 km miatt kijár minden résztvevő részére a tiszteletbeli „Mátra-Bátra cím”. Amikor a következő hétfőn részben megbeszéltük a történteket sokak szerint nem is jelentett különösebb gondot az eső. Igazán ütős kis csapat jött össze. Hajrá Debrecen, Hajrás PSE tagok…. Volt velünk olyan túratárs is, aki korábban nem végzett ilyen időtöltést. Az ő által akészített beszámolót lentebb olvashatjátok. Szegény erősen bekezdett…
Kovács Csaba Debrecen 1

Kirándulás az esőben

Ez volt az első alkalom, hogy együtt túráztam a Postásokkal, igaz előtte se nagyon jártam ilyen eseményekre, de gondoltam 10 km nem lehet olyan megterhelő és amúgy is szeretem a természetet, hát miért ne menjek el?! Jó időt mondtak, esetleges kevés csapadékkal, szép időnek is ígérkezett, már az oda úton is jó volt a hangulat ami meg adta a kezdő lökést az egész napnak. Mikor megérkeztünk még sütött a nap, pont kellemes idő volt. Elindultunk.. itt még sík terep volt szépen haladtunk, beszélgettünk, nézelődtünk. Már az elején éreztem, hogy nem lesz könnyű mivel egyáltalán nem vagyok hozzászokva a kirándulásokhoz, de akkor is meg akartam csinálni! Gondoltam magamban legfeljebb visszafordulok, ha nem bírom és megvárom a busznál a többieket. Megérkeztünk az első ponthoz (Szent István csevice) ahol meg lehetett kóstolni a parádi vizet, itt kicsit megpihentünk és innen indult a valódi túra. A következő célállomás az Ilona-völgyi vízesés volt, már az oda úton kezdtem érezni hogy fáradok, de úgy gondoltam, ha már idáig eljöttem, nem fordulok vissza és ha 10 km a túra, már nem lehet olyan messze a cél. Érdekes volt az út és gyönyörű a természet, a fák gyökerei között kellett lépkednünk és patakokon átkelnünk, de a fiúk nagyon rendesek voltak és segítettek mindenkinek. 🙂 A vízesés nagyon szép volt, megérte elmenni odáig! Innen jött a túra színe-java, mikor egy meredek domboldal sáros, gyökeres részén kellett felmászni, tudtam hogy nincs visszaút, végig kell csinálnom a túrát. Az utak hol nagyon keskenyek voltak, hol nagyon sárosak és csúszósak.. csúszkáltam is rendesen és nem győztem kapaszkodni. 😀 De tovább mentem.. gyönyörű volt az erdő, a csend és a természet kárpótolt a fáradalmakért. Egyre csak mentünk és mentünk, nekem már itt gyanús volt valami hiszen még el sem indultunk visszafele és lassan úgy éreztem már rég mentünk 10 km-t.. A lábam és az egész testem már nagyon fájt és éreztem a fáradtságot, de tudtam tovább kell mennem és agyban már minden eldőlt: meg fogom csinálni. Én nem bírtam azt a tempót amit a többiek ezért mindig le voltam maradva kicsit, de Kovács Csabi mindig jött támogatni, hogy már nem sok van hátra és, hogy nagyon ügyes vagyok. Ez mindig több erőt adott a folytatáshoz és csak mentem és mentem.. A végére már nem éreztem annyira hogy fáj mindenem, csak a cél lebegett előttem. A vége felé eléggé lemaradtunk ott már éreztem, hogy lassan elfogy minden energiám, de Anya és Bagi Csabi rendületlenül tartotta bennem a lelket, hogy már nem sok van hátra. Ezúton is szeretném nekik megköszönni, hogy kitartottak mellettem és segítettek abban, hogy végig tudjam csinálni a túrát.

Nagy nehezen, de végre elértünk ahhoz a szakaszhoz ahol már visszafele indultunk a buszhoz. Itt kicsit megpihentem és újult erővel indultam lefele, abban a tudatban, hogy itt már csak lejtő lesz és nem is lehet túl hosszú.. Elkezdett esni az eső, eleinte csak kis szemekben. Elindultunk… Az eső egyre jobban esett és a cipőm is egyre jobban csúszott, csak mentünk és mentünk, de már nem éreztem a fáradtságot, csak mentünk, csak a végcélra koncentráltam. Az eső egyre jobban elkezdett zuhogni és megint lemaradtunk, a cipőm és a nadrágom már tocsogott a sárban és vízben. A többieket szem elől vesztettük és telefonon irányítottak minket. 😀 Az eső csak esett és egyre nagyobb lett a sár és a patakok is megduzzadtak, olyan helyekre értünk ahol nehéz volt elhinni hogy itt kell átkelnünk és tovább mennünk, de mentünk.. 🙂 A 3 fős társaság 4 főre bővült, Kiss Ildi személyével, aki végül velünk folytatta a túrát. 🙂 Nagyon sokat nevettünk és nagyon jól éreztük magunkat, bár az út már vége láthatatlannak tűnt hisz csak mentünk, de nem jutottunk sehova, csak újabb ösvényekre és sáros, vizes útszakaszokra, már a végén azt hittük eltévedtünk, mire végre beton útra értünk. Ömlött rólunk a víz, az esőkabát mit sem ért.. Tetőtől talpig csurom vizesen meneteltünk, a hangulat nagyon jó volt, már nem is számított a táv. Énekeltünk, nevettünk és küzdöttünk a természettel. 🙂 A sáros útszakaszokon mindenki csúszkált és nem győztünk kapaszkodni, hogy ne vágódjunk hanyatt egy rossz lépésnél.

Érdekes volt esőben túrázni, de valami olyan pluszt adott az egész kirándulásnak amit sosem fogok elfelejteni. Hosszas gyaloglás után megérkeztünk a buszhoz, a többiek már mind bent voltak, csak mi maradtunk le, de büszke voltam magamra, hogy képes voltam végig csinálni, még ha csak a saját tempómban is, de akkor is megcsináltam! Ekkor már éreztem a fáradtságot, de nem számított, csak az hogy megcsináltam! 🙂 Megkérdeztük valójában, mennyi is volt ez a túra, mert az tuti, hogy nem 10 km. És mint kiderült nem is. A túra 18km-esre sikerült! Szinte el sem hittem, hogy képes voltam megcsinálni az eredeti távnak majdnem 2x-esét! Szinte hihetetlen volt. Bevallom akkor azt mondtam, soha többé nem megyek ilyen túrára, de miután kipihentem magam úgy éreztem bármikor neki vágnék újra és újra! Egy felejthetetlen élmény marad, amire mindig mosolyogva fogok visszagondolni!

Aki a túrát túlélte és a beszámolót készítette:

Dudzsák Alexandra