KPSE kirándulás a Tordai sóbányában és a Tordai hasadékban

Hajnali indulás után egy napfényes, de cseppet sem meleg fotószünet a Királyhágón, így indult a napunk. Tordára érve a sóbánya volt az első állomásunk, ahol Attila a helyi vezető avatott be minket a sóbányászat történetébe és humorát brillírozva biztatta a csapatot némi „nyalakodásra”. Mindezt azért, hogy az is elhiggye, hogy tényleg sóban vájt járatokban sétálunk, aki csak tapasztalati úton győzhető meg.

A több száz éves emberi munka alkotása tiszteletet érdemel, különösen, amikor megtudjuk, hogy minden kézi erővel készült. Ezt bizonyítják a monumentális alkotás falaiban látható nyomok is. A tájékoztatás után ki-ki erejétől és kedvétől függően lépcsőn vagy lifttel ereszkedik a mélybe, hogy körbejárhassa a megújult tárna különleges építményeit. A szabadidő eltöltésére sokféle szórakozási lehetőséget biztosítanak, a focipályától kezdve a biliárdig bezárólag. Még egy szinttel lejjebb, a harang alakú tárna mélyén egy tó csillogtatja víztükrét, rajta pompás fahíd ível keresztül és vezet a sószigetre, ahol a bátrak kipróbálhatják a sótavon való csónakázást is.

A mélység után a szabadba indulunk. Már az autópályáról feltűnik úti célunk a Tordai hasadék méltóságteljes tömbje. Egyre közelebb érve, már tisztán kivehető a napfényben fürdő mészkőtömb, amelyet kettészel a Hesdát patak. Gyalog ereszkedünk le az aszfaltúton a turistaút kezdetéig. A völgybe nem hatol be a melengető napsugár, így minden ruhadarab jó szolgálatot tesz. Az első erdős szakasz és a függőhíd már ízelítőt ad abból, hogy mi vár még ránk a szurdok belsejében. Egy jégbe zárt világ, ami fehérbe fagyva mutatja meg a természet különös arcát. Alattunk jeges utak, felettünk 200-300 méteres függőleges falak, mellettünk a patak hömpölyög. Minden egyes lépés figyelmet követel, mert minden csúszik, minden jeges, de épp ettől annyira különleges. Mintha belopóznánk a természet hálószobájába csendben, halkan nehogy felverjük békés, nyugodt álmából. A csapat egymást segítve halad, a szépséges megfagyott vízesés jégárán a fiúk, lányok húzzák, vonják egymást és mindenki átkel a sikamlós részeken. Lassan a sziklák veszítenek magasságukból és kiérünk a szurdok végére. Választási lehetőség előtt a csapat, vagy fel a szurdok tetejére vagy vissza az úton, ahol jöttünk. Mindenki az első variációt választja, így harántolva keressük a kevésbé meredek utat a gerinc felé. Az árnyékból kiérve élvezzük a nap sugarait, az ég kék színbe burkolja a fehér lepelbe borult tájat. Bármilyen nehéz is a felfelé, a harapható friss levegő és a mindent körülölelő nyugalom, csend egyenes utat talál hozzánk, energiáit felénk sugározza. Hamarosan sziklákon araszolunk, melyek természetes lépcsőkkel biztosítják nekünk az utat. Pihenés közben a Torockói hegység vonulataiban gyönyörködünk. Amikor megtaláljuk a piros pötty jelzést, akkor már szinte könnyed út vezet fel a gerincre. Lábunk alatt különös hangokat adva ropog a hó, mögöttünk a nap súrolni kezdi a legmagasabb hegyek csúcsát, meleg fényével bíborossá festi a havat, a tájat. Előttünk pedig egyszer csak felbukkan a Hold kerek arca. Szinte mosolyogva mutatja meg magát, a figyelmes szemlélő minden egyes domborzati elemét szemügyre veheti. Soha nem láttam még ennyire óriásinak és közelinek! Minden fáradalmat feledtet az a csoda, amivel a két égitest megajándékoz minket. Festői vörösbe boruló naplemente nyugaton és a napsugaraktól bíborossá majd arannyá váló Hold kíséri utunkat. Aztán a Nap alászáll, utolsó sugaraival még átadja a stafétabotot a Holdnak, mintha a csapatunk felügyeletét bízná rá. „Vigyázz rájuk!” A mosolygós sajt pedig pompásan teljesíti a feladatát megvilágítja az utat és hívogatva csalogat, „erre gyertek!”

Az utolsó lefelé ereszkedés már igazi próbatétel, az erdőben csak sejteni lehet, hogy merre vezethet az út. Hol nadrágféket használva, hol a fákba kapaszkodva, de mindenkinek sikerül elérnie a menedékház udvarát.

Az utolsó emelkedő a buszunkig, már szinte jól esik, mert melegen tart az egyre hidegebb időben.

Úgy vélem mindenki büszke lehet magára, akik végigcsinálta ezt az utat a nehezítő körülmények ellenére is. Egy biztos, minden résztvevő megtartja ezt a napot az emlékei között, mert mindez nem felejthető el!

Blaskó Margó
túravezető
(KPSE területi koordinátor)