2011. augusztus 26-án amolyan nyárbúcsúztatóként tartottuk meg a sportnapi rendezvényünket. A nyári tikkasztó hőséghez igazodva vidám csapatunk a munka befejezését követően a fehérgyarmati strandon gyülekezett.

A késő délutáni program szalonnasütéssel kezdődött, hiszen a fárasztó munka után valamennyien éhesek voltunk. Étkezés közben pihentünk, beszélgettünk, és ugyanolyan jóízűen nevettünk közös élményeinken, ahogyan fogyasztottuk a frissen sült szalonnát, kolbászt a ropogós kenyérrel és a friss zöldségekkel.

Mihelyst az időjárás kedvezett a sportoláshoz, versengő szellemben kezdtük el a feladatokat. Bemelegítésként gyorsgyaloglással és kocogással kezdtünk a zöld pázsiton elterülő fák árnyékában, természetesen játékos formában.

Ezt követte a hullahopp verseny, melyben nők és férfiak vegyesen vettek részt a csapat nem kis örömére. A rutinos „versenyzők” segítségével igyekeztünk a kezdőknek is megtanítani a sportszer használatát, ezért aztán nemcsak a vacsora, de a nevetés is hizlalt bennünket.

A további versenyszámok a strand területén található focipályán folytatódtak. Győzteseket hirdettünk pingponglabdával és pingpongütővel végrehajtott ügyességi váltóversenyekben is, melyekben a szurkolók biztatták a feladatokban aktívan részvevőket.

Ezután kispályás focimeccsel folytatódott a sportnap. A rangadón fiúk-lányok vegyesen rúgták a nem hagyományosnak mondható focilabdát az ellenfél kapuja felé több-kevesebb sikerrel, míg nem eldőlt a mérkőzés állása. Közben rádöbbentünk, hogy mi postások is szeretjük a focit.

Természetesen, ha már egyszer birtokba vettük a strandot nem maradhatott el a fürdőzés és az úszás sem, mely igazi frissítőként hatott a nyár esti kánikulában. Kézbesítőink akrobatikus vízi ugrásaikkal „kápráztattak” el bennünket.

Igazán tartalmasan és feledhetetlen hangulatban telt el közös programunk, nagyon jól éreztük magunkat, és tervezzük a következő hasonló rendezvényünket, annál is inkább, mert a sport a játék ideje alatt megtanítja az embert a legfontosabb erényekre: az összetartásra, az önfeláldozásra, az egyéni érdek teljes alárendelésére, a kitartásra, a tettrekészségre, a tisztességre és a nemes küzdelem szabályaira.

Köszönjük a Kelet-magyarországi Postás Sportegyesület támogatását.

Badarné Nagy Marianna
postavezető